Utálom a vasárnapot (amúgy per pillanat minden mást is)!
Vasárnap van, utálom a vasárnapot... azt pedig még jobban utálom, hogy tuti most is együtt vagytok nála. Együtt töltöttétek az estét, éjszakát, aztán reggel szépen együtt ébredeztetek, most pedig EGYÜTT fogtok ebédelni....ááááááá ebbe bele lehet őrülni. Hogy Te már mással vagy. MIÉÉÉÉÉÉÉRT????????? Miért kellett így történnie?
Ki fogok futni a világból, ennek így semmi értelme.
Céltalanul tengetem napjaimat, arra várok, hogy történjen valami. Tudom, hogy ezen túl kell esni, és túl is fogok. De addig még nagyon szomorú, levert, összetört, kedvetlen, máskor pedig dühös és mérges vagy.
Rettentően kíváncsi vagyok arra, hogy Te pontosan hogyan érezhetsz, hogy érzel irántam, iránta. Milyen a közérzeted, mik a gondolataid, hogy dolgozod fel a történteket? Rád van-e olyan hatással ez az egész, mint rám?
Téged már vigasztal ő, mindent megtenne érted, így én sokkal gyorsabban és hamarabb halványulok el Nálad, mint Te nálam, és ez felemészt.
Én miért nem hiányozhatok másnak? Miért kell ennyi fájdalmat feldolgozzak? Miért nem tudtunk olyan kapcsolatban élni, amiben mind a ketten jól tudtuk volna érezni magunkat?
Miért érezted folyton mellőzve Magad, mikor jobban szerettelek mindenkinél, és sokkal jobban szerettelek, mint Te engem... mert Te csak görcsösen kapaszkodtál belém, ragaszkodtál... és tudom és mindig is tudtam, hogy nem hozzám ragaszkodsz, csak mindig ahhoz az emberhez, aki éppen melletted van...
Nem tudod elképzelni, milyen nehéz volt számomra az elmúlt két és fél év, és még most is nehéz, mert szeretlek, hiányzol, akármennyi problémánk is volt... de minden erőmmel azon vagyok, hogy kilábaljak ebből a gödörből, Téged lezárjalak, elfogadjam az új helyzetet, és megtaláljam ennek is a szép oldalát.
Remélem, sokat tudtunk tanulni egymástól, ezáltal érettebb emberek lettünk, és okosabban folytatjuk életünket, külön-külön. Te mással, és remélem, egyszer én is... :(
